Üvegfólia - a nélkülözhetetlen védelem

Üvegfólia – a nélkülözhetetlen védelem

Ma már a legtöbbet használt eszközünk az okostelefonunk, épp ezért az esztétikai értéke kiemelt fontossággal bírhat számunkra. Már ha hosszú távra tervezzük a használatát. A legtöbb mai okostelefon képernyője igen sérülékeny, ezért a védelmükre kötelezőnek mondható a megfelelő üvegfólia.

Üvegfólia – a nélkülözhetetlen védelem

Az okostelefonok legnagyobb egybefüggő alkotóeleme a képernyő és egyben a leglátványosabb is. A napi használat során kiemelten fontos, hogy megóvjuk a karcolódástól és az kisebb nagyobb ütésektől, esésektől. Erre pedig a legjobb megoldás még mindig a megfelelő üvegfólia használata, hiszen a keménysége és vastagsága sokkal intenzivebb igénybevételt tesz lehetővé, mint a korábban fejlesztett képernyővédelmi megoldások. Persze ez a fajta védelem sem 100%-os de már biztosabbak lehetünk abban, hogy egy egy óvatlan pillanat, vagy mozdulat nem fog tízezrekbe kerülni. A karcolások ellen szinte teljesen véd, míg az ütések apsektusában is igencsak hatékonynak mondható. A moden üvegfőliák rétegeltsége és kiképzése lehetővé teszi, hogy hosszabb távon nyújtsanak megoldást bárki számára.

Szélük lekerekített, így nem akadnak bele semmibe, illetve attól sem kell tartani, hogy vágnának, stb kellemetlenségeket okoznának. A felület tapintásra hasonló, mint a kijelző esetében, ami azért a korábbi sima hagyományos fóliák esetében nem volt elmondható. A jobb üvegfóliák esetén (mint a fenti linkelt oldalon kaphatóaknál) speciális nano réteg szavatolja a szép és egyenletes elterülést a kijelzőn.

 

Leave a Comment